SZC logo

Vas Vármegyei Szakképzési Centrum

OM kód: 203062/016 | 9700 Szombathely, Hadnagy utca 1.

Intézmény logo

Vas Vármegyei SZC Savaria Technikum és Kollégium

HírekKözérdekű adatokCLASSROOMKRÉTA

Hírek

2021. szept. 6.


Savaria Admin

    Közszolgálati ügyintéző képzés nyitórendezvény

    2021. szeptember 6-án a Megyeháza Dísztermében került sor a közszolgálati ügyintéző képzésünk ünnepélyes nyitórendezvényére.

    Közszolgálati ügyintéző képzés nyitórendezvény

    Az előző tanévtől kezdve tizenharmadik évfolyamos közszolgálati ügyintéző tanulóink a Vas Megyei Kormányhivatal szervezésében és gondozásában töltik tanévközi gyakorlatukat. Hagyományteremtő jelleggel és a képzés nívóját jelezve, egyben a tanulókat és az iskolát köszöntve szervezi a Kormányhivatal a nyitórendezvényt.

    Harangozó Bertalan kormánymegbízott úr köszöntőjével indult a program, melyet Sümegi Tamás igazgató úr előadása követett a képzés múltjáról és jelenéről. Ezután Szőnyiné dr. Csiszár Adrienn a Vas Megyei Kormányhivatal Humánpolitikai és Koordinációs Főosztályának főosztályvezetője a Vas Megyei Kormányhivatal szervezetének felépítését ismertette, illetve a gyakorlati képzés programját mutatta be. Lezárásként Taschner Sándor a Vas Megyei Kormányhivatal Humánpolitikai és Koordinációs Főosztályának kormánytisztviselője a Megyeháza történetéről tartott érdekes előadást. A rendezvényen az előadókon és a tanulókon kívül meghívottként jelen volt Birosz Pál a Vas Megyei Szakképzési Centrum főigazgató-helyettese, Szeidel Julianna az iskola szakmai igazgatóhelyettese, Dénes András László az iskola gyakorlati oktatásvezetője, illetve a képzés megvalósításáért felelős kormányhivatali vezetők és kijelölt kapcsolattartók.

    Szeretnénk ezúton is köszönetet mondani a Kormányhivatal minden érintett dolgozójának a színvonalas rendezvényért, illetve a képzés felkarolásáért!

    GALÉRIA

    Közszolgálati ügyintéző képzés nyitórendezvény

    kozszolg_01.jpg
    kozszolg_02.jpg
    kozszolg_02.jpg

    KAPCSOLÓDÓ HÍREK


    Sikeres érettségi időszakot zártunk

    Sikeres érettségi időszakot zártunk

    A 2024/2025-ös tanév tavaszi érettségi vizsgaidőszaka nagy erőpróba volt mind a vizsgaszervezés, mind a vizsgáztatás szempontjából.

    2025. jún. 23.


    Kaszás Tímea

    Rendész gyakorlat 2025

    Rendész gyakorlat 2025

    2025.06.23-án kollégiumi nevelők szervezésében a tizenkettedikes rendész tanulók menetgyakorlatot hajtottak végre.

    2025. jún. 22.


    Fazekas Tibor

    Lezártuk a 2024/2025-ös tanévet

    Lezártuk a 2024/2025-ös tanévet

    2025. június 13-án ünnepélyes tanévzáró keretein belül búcsúztattuk a 2024/2025-ös tanévet.

    2025. jún. 12.


    Savaria Admin


    Partnereink

    SZC logo

    Vas Vármegyei Szakképzési Centrum


    Vas Vármegyei SZC Savaria Technikum és Kollégium

    9700 Szombathely, Hadnagy utca 1.

    Telefon: +36 94 500 260

    E-mail: savaria@savaria-szki.hu

    OM azonosító: 203062/016

    Felnőttképzési nyilvántartás száma: B/2022/000849

    Alapítás éve: 1955


    2025Vas Vármegyei SZC Savaria Technikum és Kollégium